Novemberben ezerkétszáz nő érkezett a Budapest – Hegyeshalom halálmenetekben Nagycenkre, a volt cukorgyár pajtáiban és barakkokban helyeztek el őket. Vágány- és tankcsapdaépítés, sáncásás folyt az Organization Todt felügyelete alatt. December 18-án a nőket (hatvanhárom, konyhai munkára visszatartott nő kivételével) Németországba szállították, helyükre a kassai gyűjtőtáborból vittek ezerkétszáz munkaszolgálatos férfit.
A német és nyilas (főleg nagycenki) őrök kínozták a foglyokat, januárban már a tífusz is dühöngött. Február 24-ig nyolcszázötven halálesetet anyakönyveztek, a polgári anyakönyvekbe később már nem vezették be az elhunytakat, csak a honvédelmi minisztériumnak jelentették. A nyitott pajtákban magas lázzal fekvő betegeket, ha még három nap múlva életben voltak, agyonlőtték. Legyengült társaik a halottakkal összezárva feküdtek.
Március 27-28-án kiürítették a tábort, kétszázhetven menetképest indítottak útnak. A falvakban a visszavonuló SS-ek brutálisan megverték őket. Gramatneusiedlig gyalog mentek, onnan Mauthausenig vonattal, kétszázan szorongtak több napon keresztül egy-egy vagonban.
Március 30-án a menetképteleneket SS-katonák beterelték a barakkokba, és rájuk gyújtották. Aki kitört, agyonlőtték. A vérengzésnek kétszáznegyvennégy áldozata volt. A tábor másnap felszabadult.
A táborban ezerszáznyolcvan fogoly halt meg.
Somfalva
Január elején a komáromi, soproni, győri gyűjtőtáborokból vitték a somfalvai táborba a volt munkaszolgálatos századok maradványait, valamint internáltakat. Ezerkétszáz munkaszolgálatost az iskolában helyeztek el. Az Organization Todt irányította a munkát (futóárkok, tankcsapda), a tábort az SA felügyelte. A bánásmód tűrhető volt, de a gyenge élelmezésnek és a tífusznak ott is sok áldozata volt. A helyi osztrák lakosság többnyire segítőkész volt.
Március 28-án kiürítették a tábort, mintegy háromszáz menetképes munkaszolgálatost SS-őrök kísértek Mauthausenbe, útközben, Szentmargitbányánál és Lorettomnál az SS-ek vérengzését ők sem kerülték el. Egyes csoportok az egész utat két hét alatt, gyalog tették meg, mások Marienthaltól vonattal.
A táborban hátrahagyott betegeket április közepén szabadította fel a Vörös Hadsereg. Három ismeretlen magyarországi munkaszolgálatos földi maradványait a Fő utca egyik házának udvarán találták meg a háború után, és 1956-ban temették el Nagymarton zsidó temetőjében.
Cinfalva
Február első napjaiban ezerszáz, a keleti frontról, magyarországi munkatáborokból hozott munkaszolgálatost helyeztek el a cinfalvai Patzenhoffer-cukorgyár épületeiben. A Organization Todt felügyelte alatt árkokat ástak, úttorlaszokat és vasúti pályát építettek, a tábort az SS őrizte. Az ellátás tűrhető volt, de a nehéz munkának, fagynak, tífusznak százötven áldozata volt.
Március 27-28-án kiürítették a tábort, három-négyszáz menetképest indítottak útnak Mauthausenbe. Egyes csoportok két héten keresztül gyalogoltak, a falvakban brutálisan megverték őket az SS-ek. Másokat nyolc napon keresztül agyonzsúfolt vagonokban szállítottak, sok volt a halott, többen megőrültek.
A táborban hátrahagyott betegek április 1-én szabadultak fel, a súlyos betegeket a soproni szovjet katonai kórházba szállították.
Sopron
A környékbeli munkatáborok elosztóhelye Sopron volt, de dolgoztatták a munkaszolgálatosokat a városban is, katonai raktárakban, laktanyákban, repülőtéren, a Déli pályaudvaron; a bombatámadások során megsérült Sopron – Szombathely vasútvonalon.
Sopronban a Lenk- és a Steiner-téglagyár, a Jacobi-gyár és az épülőben levő egyetemi kollégium, a menza volt a szálláshelyük, ahol az egészségesek, tífuszosok, haldoklók, halottak össze voltak zárva. A téglagyár táborparancsnoka a kegyetlen miskolci adótiszt, Józsa főhadnagy volt, példáját követve a keret tagjai is kegyetlenkedtek.
Sopronbánfalva
Az Organization Todt emberei november elején érkeztek a táborba, kőbánya és fakitermelő üzemeket működtettek. November 27. és 29. között vagoníroztak be Budapesten ezer főt a védett századokból, Hegyeshalomra majd Sopronba vitték őket, onnan pedig gyalogmenetben értek Sopronbánfalvára december 2-án. Nyitott pajtákban helyezték el őket, Blockmannok – köztük helyi volksbundisták – őrizete mellett. Egy Schreier nevű szudétanémet őr volt a legkegyetlenebb, napirenden voltak a kivégzések.
Fakitermelésen dolgoztak, árkot ástak, gyalogoltak a hat kilométer távolságra fekvő munkahelyre.
A hiányos ellátás, a fagy, februárban már a kiütéses tífusz is szedte áldozatait. A betegszobának kinevezett pajtából senki sem került ki élve.
Március 28-án kiürítették a tábort, mintegy háromszázötven menetképest néhány napi gyaloglás után Bécsnél bevagoníroztak (kétszázhúsz főt egy-egy vagonba), és Mauthausenbe szállítottak. Egyes csoportok két hét alatt gyalog értek oda; belekerültek a lorettomi vérengzésbe.
A táborban ötszázharminckét halott volt, a hátrahagyott mintegy száz beteget a soproni téglagyárba vitték.
Kőszeg
A Niederdonau- és a Steiermark-vonal találkozásánál, Kőszeg közelében dolgoztak a legtöbben. Budapestről háromezer ötszáz-négyezer munkaszolgálatost irányítottak a táborba a november végén bevagonírozott századokból, a Budapest – Hegyeshalom halálmenetekből, a KISOK-pályára bevonultatott (október 23.) nőkből és a fővárosi nyilas razziák (november 9-10.) foglyaiból. Kőszegen a gőztéglagyár épületeiben, a Gulner-malomban, a Soproni és Kőszegi Polgári Serfőzdék Rt. épületeiben, a Czeke-féle téglagyárban (oda vitték a betegeket is), sátrakban, a nők egy részét a Csepregi utcai fenyőmagpergető üzem magraktárában helyezték el. A német SA- és nyilas őrök célba lőttek rájuk, ellátásukat minimálisra csökentették.
Fakitermelést végeztek, sáncoltak, bunkereket ástak, munkába menet átvonultak a városon, a lakosság többnyire részvétlen maradt irántuk. December elején, amikor a férfi munkaerő megérkezett, mintegy százhúsz nőt áttelepítettek Kőszegfalvára, onnan Gmünd im Waldviertelbe. Az evakuáció során Bergen-Belsenbe, Theresienstadtba kerültek.
Mintegy hétszáz áldozata volt az éhhalálnak, fagynak, 1945 első hónapjaiban naponta tíz-tizenöt áldozata a tífusznak.
Március 22-én kezdték kiüríteni a kőszegi táborokat. A hátramaradtak (hetvenkét-kilencvennégy beteg) egy részét Bauer táborparancsnok elgázosította, a túlélőket agyonlőtték. Az utolsó csoport március 27-én hagyta el Kőszeget. A menet- és munkaképesek egy részét a Steiermark-Nord erődszakaszhoz vezényelték. Többségüket a rohonci és eisenerzi vérfürdőn át erőltetett menetben, egyes csoportokat Gramatneusiedltól vonaton vittek Mauthausenig.
A tábornak (Kőszegfalvával együtt), az 1947-es exhumálás adatai szerint, kétezer ötszáz áldozata volt.
){kind=link}