Keresés
Rólunk
Fejezetcímek
Lexikon
Függelék
Térképek
A honlap munkatársai

Köszönettel tartozunk azoknak, akiknek közreműködésével a honlap megvalósult:

 

A honlap szövegét írta Dr. Frojimovics Kinga

A szöveget és egyéb forrásokat szerkesztette, honlapra feldolgozta Dr. Szalai Anna

Az illusztrációkat válogatta Dr. Szalai Anna és Dr. Frojimovics Kinga

A térkép Fodor Andrea (DIMAP), az informatikai kivitelezés a 2KAL Informatikai és Szolgáltató Bt. munkája (Budapest)

A névadatbázist összeállította, szerkesztette Frojimovics Márk és Pepper Katalin

A filmrészleteket a Magyar Nemzeti Filmarchívum (Budapest) bocsátotta rendelkezésünkre

Az internetes feldolgozás a Tvuna-Millenium (Petah-Tikva, Izrael) munkája

 

Köszönettel tartozunk az Emlékmúzeum archívuma munkatársainak, akik odaadó közreműködésükkel segítették a honlap összeállítását, és Roni Lustignak, aki a honlap munkálatait irányította.

 

Köszönetet mondunk a Claims Conference anyagi támogatásáért, amely a honlap létrehozását lehetővé tette.

 

Köszönet illeti a Landau családot azért, hogy néhai Eliezer Landau végakarata szerint munkánkat támogatta.

 

Köszönetünket fejezzük ki Alti Gadishnak és Yehuda Deutschnak, akik az Emlékmúzeum alapítása óta fáradtságot nem kímélve munkálkodtak azon, hogy a munkaszolgálat történetéhez fűződő dokumentumok az Emlékmúzeumba kerüljenek megőrzésre.

 

Köszönjük a munkaszolgálattal foglalkozó történészeknek, kutatóknak, hogy kutatómunkájuk eredményével gazdagították az Emlékmúzeum anyagát, elsősorban Szita Szabolcsnak, Szántó Györgynek és Varga Jánosnak.

 

A honlap nem jöhetett volna létre azok nélkül a források nélkül, amelyekkel túlélő tanúk, áldozatok családtagjai az Emlékmúzeum gyűjteményét, archívumát, könyvtárát gazdagították.

A honlapról
A honlap munkatársai
Bevezető
Keleti front
A szerbiai Bor
A nyilas korszak
A nyugati határ
Ki kicsoda
Fogalomtár
Bibliográfia
Néhány adat a munkaszolgálatról
S. D. munkaszolgálatos útja (1940-1945)
Dorosics
Sallai Elemér útja a keleti fronton (1942)
Munkaszolgálatosok szovjet hadifogságban
Tömegmészárlások (1944 vége – 1945 eleje)
Budapesti munkaszolgálatos körletek (1944-1945)
Sáncásás és hadiüzemi munka Budapest környékén (1944-1945)
Bor
A Borba vezényelt munkaszolgálatosok besorozó központjai
A bori táborok
Bor evakuálása
„Kölcsönzsidók” halálmenete: Budapest-Hegyeshalom (1944. tél)
A Birodalmi Védőállás táborai
A Birodalmi Védőállás evakuálása (1945. tavasz)
A Mauthasuen – Günskirchen halálmenet útvonala (1945. április)